Gazdagon és szegényen

Ukrajnában ment egy tévésorozat, férj és feleség elutazik valahova 2 napra, mondjuk Barcelonába, New Yorkba stb. A repülőtéren érme feldobásával eldöntik, hogy ki lesz az, aki 100 $-ral a zsebében vág neki az országnak, míg a másik egy kimeríthetetlen bankkártyát kap és hajrá! Egy őszi adásban Tbilisziben landoltak és a férjre esett a kispénzű turista szerepe. Nézzük meg, hogyan látta ő a várost, hogyan látták őt vendégül, illetve milyen az ország gazdagabbik fele, hova és hogyan jutott el a feleség. Nem csak oroszul értőknek!  

A tbiliszi (vs. népligeti) buszpályaudvaron

Grúz a népligeti autóbusz állomáson:

Mi az, hogy ide csak autóbuszok hajthatnak be, személyautókat nem engednek be? Ez nálunk Tbilisziben úgy van, hogy a személyautó behajt és leparkol az egyik buszállásnál. Jön a rendőr és szól neki, hogy ezt nem szabad. Erre a sofőr vállon veregeti és azt mondja: "ugyan testvér, vendégeim érkeznek távolról, hogy gondolod, hogy messzebb álljak?" Erre a rendőr otthagyja őt az autójával és elmegy kávézni.

Államcsőd

Elmesélem hogyan került a grúz elit és ezzel az egész állam a csőd szélére, vagy annak közelébe a XIX. században. (Egy kis történelmi háttér: Grúzia abban az időben orosz fennhatóság alatt állt. Az elitet szerették volna eloroszosítani, ezért a fiatal grúzok előtt nyitva álltak az orosz iskolák, a hadseregben tisztek lehettek stb.) Ekkor jelentős vagyonok voltak még grúz kézen, így az orosz vezetőség különös taktikát eszelt ki a gazdagok kizsebelésére. Figyelem, nem lesz szó adóztatásról vagy erőszakról!

Mikhail Vorontsov, a cár kaukázusi kormányzója volt a terv kiötlője, aki arra játszott rá, hogy a grúzok megszállottai az ünnepléseknek, vendéglátásnak és a „majd-én-megmutatom” magatartásnak. Vorontsov rendszeresen bálokat szervezett, melyekre meginvitálta a tehetősebb családokat. A gubernátor meghívását soha, senki nem utasította vissza, rohantak a szabóhoz, fodrászhoz ;), ajándékokat vásároltak (grúz sosem megy üres kézzel még a szomszédjához sem), hogy illően jelenjenek meg az eseményen, hogy megmutassák kicsodák is ők. És persze nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a meghívást meghívással kellett viszonozni, ha lehet, még tökéletesebb bállal.

Vagyonok tűntek el, mások eladósodtak és azok, akiknek sikerült a földjüket megtartaniuk, vegetáltak. Grúz hercegek és bárók voltak kénytelenek az oroszokkal üzletelni, kölcsönöket kérni, utódaikat az orosz cár hadseregébe küldeni.

Mindezek ellenére Vorontsovot a korabeli arisztokrácia kedvelte és nevét még ma is pozitív kontextusban hallottam.

Vorontsov szobra Tbilisziben, 1890.
(már nincs meg)

Kéthetes országnéző program

Egy lengyel kirándulásra készült Grúziába. Kivett két hét szabadságot, abban bízva, hogy ez idő alatt nagyjából be tudja járni az országot és látni fogja legalább a „kötelezőket”. A két hét elteltével csalódottan és bosszúsan érkezett vissza. Olyan vendégszerető grúzokkal találkozott már az első nap, akik egész nap etették-itatták reggeltől kezdve, nem volt illő otthagyni őket. Így ment ez két héten keresztül, a lakásból ki sem lépett.

Igazából velem is ez a helyzet, bár a lakáson túljutottam az ottléteim alatt. Rendkívüli távolságokat nem tettem meg, viszont találkoztam végtelenül vendégszerető grúzokkal.

Polak przygotowywał się do podróży do Gruzji. Odbierał 2 tygodnia urlopu mając nadzieję, że podczas tego będzie miał okazję odwiedzać co najmniej „obowiązkowe” zabytki. Po upływu 2 tygodni przyjechał roczarowany i zły. Już w pierwy dzień pobytu spotkał się z takimi gościnnymi Gruzinami, którzy przez cały dzień częstowali jedzeniem i piciem. Nie wypadło mu zostawić ich. To powtarzało się przez 2 tygodnia, on nawet nie wychodził z mieszkania.

Szczerze mówiąc moja situacja jest podobna, chcociaż udało mi się opuścić z mieszkania. Nie zdązyłam opanować ekstremalne odleglości, ale spotkałam się z niezwykle gościnnymi Gruzinami.  

Biztonság - Safety in Georgia

Nem félek Grúziába menni, ha jól emlékszem már legelőször sem az ország biztonságától tartottam, hanem a nyelvüktől, pontosabban, hogy semmit nem fogok érteni. A közbiztonságról sokat olvastam korábban, minden útikönyv nyugtatta a turistákat, hogy a bűnözés kisebb mértékű, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. S mit mondjak, Amszterdamban a virágpiacon görcsösebben szorítottam magamhoz a táskámat, mint Tbiliszi (mindenes) piacán, pedig ez tízszer nagyobb. A rendszerváltás és belső háborúskodások idején a grúz szülők féltették elengedni a gyerekeiket az iskolába, mára azonban megjavult a helyzet. Az, hogy igen szegények az emberek, nem jelenti azt, hogy bűnözők. (Sokkal inkább a luxusautókkal járók azok, hiszen tisztességes úton szinte lehetetlen meggazdagodni.)

A rendőrörsökre szabad a betekintés: az irodát hatalmas ablakok veszik körbe falak helyett, így az emberek rálátnak a rendőrök munkájába/ra, s nem tartanak túlkapásoktól (hogy például valakit vernek odabent).

Arról sincs szó, hogy a fiatal lányokat eladják néhány tevéért, mivel ilyen állatot nem tartanak Grúziában, különben is, itt a leányszöktetés szokásos.

Amitől van tartani: az autósforgalom. A legjobb az úton a helyiekkel együtt átkelni.

Az autonóm területek elszakadását, az orosz bombázásokat és a forrongó kaukázusi helyzetet illetően nem lehet biztosat mondani, főleg nem néhány mondatban, de nem árt tudni, hogy senki sem mehet be az orosz hadsereg és a szeperatisták által ellenőrzött területekre.

Grúziában meg kell ismerni a helyieket és akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a vendég még a saját szükségleteiknél és biztonságuknál is fontosabb, mindent megtesznek érte. Mert ahol vendég van, ott Isten van.