A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. febr. 6.

Tbiliszi régen és most

Grúzia fővárosának története az i.e. 4. évezredbe nyúlik vissza. Egykor erdő állt a mai város helyén, ahol 458-ban még a király vadászott, majd kiirtatta az erdőt és helyére várost építettett, melyet rögtön kinevezett fővárossá az addig ezt a feladatot betöltő Mcheta helyett (eredetileg Mcheta védelmét kellett ellátnia az új városnak a támadó perzsák ellenében). A város képe az évszázadok folyamán sokat változott, most tényleg csak egy kis részét fogom bemutatni. A régebbi képek a XX. század közepéből származnak. Bevallom, nekem helyenként jobban tetszik az egykori Tbiliszi, mint a jelenlegi... A fényképek forrása: forum.ge







(ez most is híd)


mára eltűnt az utakról


2012. jan. 11.

Vakon a grúz utakon


Miért nem látni fehér bottal közlekedőket Grúzia utcáin? Először arra gondoltam, hogy az utak állapota és a vezetési morál miatt, de ahogy megtudtam, ennél sokkal többről van szó. Szükség van  fehér botokra és más felszerelésekre, de még fontosabb, hogy ezek használatára meg kell tanítani a gyengénlátókat – ám instruktorokból hiány van. Olyan szakemberek kellenek, akik továbbadnák a tudásukat. A társadalom gondolkodásán is változtatni kellene, mely szerint a grúzok „nem mutatják ki a gyengeségeiket”, ezért a vakokat általában otthon, a lakásban tartják, mintha szégyelnék őket. Az utóbbi a gondolatok Radecka Annától származnak, aki számomra egy ismeretlen ismerős, a Varsói Egyetem megbízásából évekig a Kaukázusban dolgozott és saját kezdeményezésből több ismeretterjesztő tanfolyamot is szervezett lengyel előadókkal grúzoknak.

Az igazat bevallva nekem Tbiliszi utcáin nem a vakok jutottak először az eszembe, hanem a mozgássérültek. Hiszen annyian vannak, akik a háborúkban megsérültek, majd a fővárosba menekültek, mindenhol ott sántikálnak, vagy éppen a parkban ülnek és sakkoznak! De nem emlékszem, hogy láttam volna kerekesszéket mellettük.


2011. dec. 19.

A tbiliszi (vs. népligeti) buszpályaudvaron

Grúz a népligeti autóbusz állomáson:
Mi az, hogy ide csak autóbuszok hajthatnak be, személyautókat nem engednek be? Ez nálunk Tbilisziben úgy van, hogy a személyautó behajt és leparkol az egyik buszállásnál. Jön a rendőr és szól neki, hogy ezt nem szabad. Erre a sofőr vállon veregeti és azt mondja: "ugyan testvér, vendégeim érkeznek távolról, hogy gondolod, hogy messzebb álljak?" Erre a rendőr otthagyja őt az autójával és elmegy kávézni.

2011. szept. 28.

Hitegetés és valóság a turisztikában

HU: “Grúzia: a valóság és problémák” címmel jelent meg egy tanulmány a grúz turisztikai ágazat növekedéséről és a turisták csalódásáról Amerikában, valamint ezt átvéve egy lengyel internetes magazinban. A legfontosabb gondolatokat és tapasztalatokat szeretném itt kiemelni:

Sheraton Batumiban
http://www.civil.ge/
    A Grúz Nemzeti Turisztikai Intézet statisztikái szerint idén 45%-kal több turista kapcsolódott ki az országban, mint egy évvel korábban, így számuk elérte a 2 milliót! (??? Szkeptikus vagyok, bár magam is a beutazók között voltam, nem is egyszer. Mindjárt megtudjuk mi is az oka ennek az áradatnak.) Ugyanakkor a „Fedezd fel Grúziát” témájú reklám áldozatai panaszkodnak a szolgáltatások alacsony minőségére és a magas árakra, s egyre növekszik azon grúzok száma is, akik külföldön töltik a szabadságukat. (Igen, mindkettőre tudok példát, pedig nem rendelkezem túl széles kapcsolatkörrel.) Itt van például Hedva, egy izraeli lány, aki azért látogatott életében először Grúziába, mert Saakashvili elnök azt állította, hogy Grúziában lehet a Fekete-tengerben fürdeni, majd három órával később Szvaneti hegyeiben sízni. Sajnos a reklám nem felelt meg a valóságnak: Batumi tele volt porral és az építéseket kísérő zajjal, az út pedig, amin három óra alatt kellett volna elérniük a friss levegőjű hegyi vidéket – nos, az út még nincs befejezve, így 6 órába telt eljutni a szvanetiabeli Mestiába, ami szintén felújítás alatt áll. A rémálom számára viszont akkor tetőződött, amikor meglátta az árakat. (Én sem hittem a szememnek: elméletileg mindennek olcsóbbnak kellene lennie, hiszen az emberek szegények, valójában pedig még az ételek is a mi áraink többszörösébe kerülnek. Legutóbb Tbilisziben járva bementem egy francia hálózat butikjába: az árak két és félszeresei a lengyelekénél. Erről annál is inkább meggyőződhettem, mivel a cédulákon rajta volt a ruhák Lengyelországban fizetendő értéke.)
  Ahhoz, hogy a szolgáltatások minőségén javítsanak Batumiban, a személyzetet tanfolyamokra küldik; az építkezések pedig azért tartanak, mert egyre több hatalmas nemzetközi szálloda nyitja meg szobáit (Sheraton, Radisson, Hilton). A kérdés azonban az, hogy ki fogja tudni megfizetni a luxushotelek árát, hiszen a turisták többsége a volt Szovjetunió területéről érkezik, s ők általában nem gazdagságukról híresek. Idén például a legtöbben Azerbajdzsánból jöttek, s csak a kisebb panziók szállásait tudták megfizetni, melyek nem nyújtják a kívánt színvonalat.

Batumi civil.ge

   Épp a napokban olvastam, hogy Grúziának mindent el kell adnia, amit lehet, kivéve a becsületét. Ezért aztán nemzetközi szállodaláncokat csalogatnak az országba (Batumiban például létrehoztak egy szabad turisztikai zónát – Kobuleti –, ahol bárki vehet magának 1,5 millió dollárért egy kész szállodát. A hozzá tartozó földet 1 lariért adja át az állam, és további 15 évre adómentességet biztosít a befektetőnek), a lakosokat pedig átképzik arra (vagy inkább kényszerítik), hogy mások kiszolgálói legyenek. Jelenleg valóban ez a tendencia érvényesül.

2011. máj. 15.

Biztonság - Safety in Georgia

Nem félek Grúziába menni, ha jól emlékszem már legelőször sem az ország biztonságától tartottam, hanem a nyelvüktől, pontosabban, hogy semmit nem fogok érteni. A közbiztonságról sokat olvastam korábban, minden útikönyv nyugtatta a turistákat, hogy a bűnözés kisebb mértékű, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. S mit mondjak, Amszterdamban a virágpiacon görcsösebben szorítottam magamhoz a táskámat, mint Tbiliszi (mindenes) piacán, pedig ez tízszer nagyobb. A rendszerváltás és belső háborúskodások idején a grúz szülők féltették elengedni a gyerekeiket az iskolába, mára azonban megjavult a helyzet. Az, hogy igen szegények az emberek, nem jelenti azt, hogy bűnözők. (Sokkal inkább a luxusautókkal járók azok, hiszen tisztességes úton szinte lehetetlen meggazdagodni.)
A rendőrörsökre szabad a betekintés: az irodát hatalmas ablakok veszik körbe falak helyett, így az emberek rálátnak a rendőrök munkájába/ra, s nem tartanak túlkapásoktól (hogy például valakit vernek odabent).
Arról sincs szó, hogy a fiatal lányokat eladják néhány tevéért, mivel ilyen állatot nem tartanak Grúziában, különben is, itt a leányszöktetés szokásos.
Amitől van tartani: az autósforgalom. A legjobb az úton a helyiekkel együtt átkelni.
Az autonóm területek elszakadását, az orosz bombázásokat és a forrongó kaukázusi helyzetet illetően nem lehet biztosat mondani, főleg nem néhány mondatban, de nem árt tudni, hogy senki sem mehet be az orosz hadsereg és a szeperatisták által ellenőrzött területekre.

Grúziában meg kell ismerni a helyieket és akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a vendég még a saját szükségleteiknél és biztonságuknál is fontosabb, mindent megtesznek érte. Mert ahol vendég van, ott Isten van.