Nem félek Grúziába menni, ha jól emlékszem már legelőször sem az ország biztonságától tartottam, hanem a nyelvüktől, pontosabban, hogy semmit nem fogok érteni. A közbiztonságról sokat olvastam korábban, minden útikönyv nyugtatta a turistákat, hogy a bűnözés kisebb mértékű, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. S mit mondjak, Amszterdamban a virágpiacon görcsösebben szorítottam magamhoz a táskámat, mint Tbiliszi (mindenes) piacán, pedig ez tízszer nagyobb. A rendszerváltás és belső háborúskodások idején a grúz szülők féltették elengedni a gyerekeiket az iskolába, mára azonban megjavult a helyzet. Az, hogy igen szegények az emberek, nem jelenti azt, hogy bűnözők. (Sokkal inkább a luxusautókkal járók azok, hiszen tisztességes úton szinte lehetetlen meggazdagodni.)
A rendőrörsökre szabad a betekintés: az irodát hatalmas ablakok veszik körbe falak helyett, így az emberek rálátnak a rendőrök munkájába/ra, s nem tartanak túlkapásoktól (hogy például valakit vernek odabent).
Arról sincs szó, hogy a fiatal lányokat eladják néhány tevéért, mivel ilyen állatot nem tartanak Grúziában, különben is, itt a leányszöktetés szokásos.
Amitől van tartani: az autósforgalom. A legjobb az úton a helyiekkel együtt átkelni.
Az autonóm területek elszakadását, az orosz bombázásokat és a forrongó kaukázusi helyzetet illetően nem lehet biztosat mondani, főleg nem néhány mondatban, de nem árt tudni, hogy senki sem mehet be az orosz hadsereg és a szeperatisták által ellenőrzött területekre.
Grúziában meg kell ismerni a helyieket és akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a vendég még a saját szükségleteiknél és biztonságuknál is fontosabb, mindent megtesznek érte. Mert ahol vendég van, ott Isten van.
