2011. szept. 18.

Grúzia Magyarországon 5. – A Szent Korona grúz vonatkozásai

A Belügyminiszérium honlapjáról:
„Az újabb ötvösművészeti kutatások szerint a korona grúz műhelyben készült a III. században, (…). ”

A Szent Korona készítésének helye és ideje: új fordulatokat hozott a Szent Korona vizsgálata, miután 1978. január 6-án Fort Knoxból (USA) visszakerült Magyarországra. Többek között Ludwig Rezső és Csomor Lajos aranyművesek ötvös és aranyműves szemmel vizsgálták meg szent ereklyénket.
A koronán nincsen olyan (közvetlen) jelzés, mely elárulná a készítés helyét vagy idejét, így aztán a készítés helyének meghatározásakor az egyedüli helyes kiindulópont az, hogy olyan műhelyt kell keresni, melyben mind az egész aranyműves mestermű, mind a zománcképek elkészülhettek. Ehhez az egyetlen tudományos módszer az összehasonlítás. Ehhez olyan ötvösműveket kellett keresni, amelyeken a Koronán alkalmazott technikai megoldások is föllelhetők. Ilyet találunk szép számmal (a Katolikus Lexikon 3 fő csoportba osztva fel is sorolja ezeket, elrabolt kincsekről meg grúziai múzeumokról is szó esik, tessék elolvasni). Csomor Lajos aranyműves így ír kutatásai eredményeiről:
Ezek között a főként kaukázusi leletek között a Szent Korona szempontjából azok a legfontosabbak, amelyek a Szent Korona zománcképeinek a párhuzamai. Ezek a következők:

- A Szent Korona oromzati Jézus-képének legközelebbi párhuzama a Tbilisziben őrzött Khakhuli triptichonon lévő trónoló Jézus-kép, amely valamikor szintén egy korona (egy kaukázusi keresztény korona) része volt (Grúz Művészetek Múzeuma, Tbiliszi, Grúzia);

- A Szent Korona Szent Damján- és Szent Kozma-képének párhuzamai a Tsilkáni ikonon lévő Szent Damjánt és Szent Pantheleont ábrázoló képek (Grúz Művészetek Múzeuma, Tbiliszi);

- Szent Demeter és Szent György képének (különösen a fejek megrajzolásának) legközelebbi párhuzamai a Khakhuli triptichonon lévő Szent Demeter- és Szent György-kép. A Mihály arkangyal-kép párhuzama ugyanott egy szintén azonos méretű Mihály arkangyal-kép. Gabriel arkangyal képének párhuzama az arcok azonossága alapján a Khakhuli triptichon koronát tartó Szűz Mária-képe. Az említett négy kép mérete majdnem azonos a Szent Korona abroncsán lévő képek méreteivel, és ezek is egy kaukázusi keresztény korona képei voltak. A Szent Korona és ez a négy zománckép ugyanazon műhely terméke (Grúz Művészetek Múzeuma, Tbiliszi);

- Az apostolképek sorozatának egyetlen párhuzama van. Ez egy olyan képsorozat, mely a Khobi ikonon található. A fejek megrajzolása a két képsorozaton annyira azonos elvek alapján történt, hogy az egy műhelyben való készítés kétségtelen. A Khobi ikon képsorozatán grúz nyelvű feliratok vannak, ez pedig mindkét képsorozat kaukázusi készítését igazolja.


További források Grúzia keleti felére teszik a készítés helyét. Mivel nem vagyok Magyarországon, így nyomtatott szakirodalom és interneten kívüli egyéb segédeszközök nem állnak rendelkezésemre, ám egyelőre nem is szeretném jobban feszegetni a témát. A fentebb említett, ma Tbilisziben található ikonok közül néhányat  viszont megmutatok.
Tessék összehasonlítani!

Khakhuli triptichon
Krisztus a Szent Koronán
Krisztus a Khakhuli ikonon

Szt. György a Khakhuli ikonról
Szt. György a Szent Koronáról

1 megjegyzés: