2012. márc. 28.

Batumi nyaralás

A kedvenc grúz városomat csak képekről ismerem, mégis első látásra megtetszett és azóta is türelmetlenül várom, hogy egyszer megérkezzek oda, Batumiba. Annak ellenére, hogy tudom, a strandja kavicsos és nem igazán élvezetes ott a tengerben fürdeni; hogy általában esik és főként párás a levegő(szubtrópusi éghajlat). Úgy tűnik, hogy az építkezéseket hamarosan befejezik, de ettől még nem lesz csendesebb a város, mivel egyre növekszik a turisták száma, sőt, egyre több fesztivált rendeznek (és diszkót nyitnak meg) Batumiban. A tengerpart menti közel 20 kilométeres sétány például már készen van, teljes díszkiválgításban várja az ideérkezőket, ugyanígy a delfinárium, a botanikus kert (pl. 1200 rózsa és liliomfafajta), múzeumok, de nem messze van a Gonio erőd is. A városban több felekezet él egymás mellett, így alkalom nyílik megcsodálni a pravoszláv, katolikus és örmény templomokat, valamint a mecsetet és a zsinagógát is.
Adzsária régió – ennek a központja, Batumi – ugyanúgy autonóm köztársaság, mint Abházia, csak éppen nem akar elszakadni Grúziától (mivel ott is grúzok laknak). A régió története az ókorban kezdődött, amikor Kolkhisz és Kaukázusi Ibéria része volt. Az ie. 5. században először a görögök, majd a rómaiak gyarmatosították. Hadrianus császár ideje alatt már a második század elején erődített kikötőt jött létre a mai Batumi helyén. Fekete-tengeri kikötője a mai napig virágzik és ennek (is) köszönhetően a város fontos központként funkcionál. Az ország harmadik legnagyobb városába Magyarországról többféleképpen is eljuthatunk: autóval Törökországon keresztül, komppal Ukrajnából, vonattal és busszal Tbilisziből, meg persze repülővel.
Az Adzsaria régió tavaly írt alá együttműködési megállapodást Zala megyével.


a kikötő madártávlatból

Tamara királynő hídja Azsária régióban

Adzsaria régió egy szelete

2012. márc. 22.

Fürdők masszázzsal

az 1905-ben alkalmazott masszázs igen emlékezetes élményt nyújtott az újságírónak
A grúz fürdők majdnem olyan jók, mint a magyarok - legalább is ezt írta egy híres lengyel szerzőpáros miután egy fárasztó programot követően a leghíresebb tbiliszi fürdőben lazítottak. Az erődhöz vezető út elején több fürdővel is lehet találkozni, ezek a turisták által leglátogatottabbak. 
A fürdőknek már a bejárata is látványos: néhány például kis kupolás törökfürdős tetejű, viszont ez a tető a föld szintjével egyvonalban található, így a "föld alá" kell lemenni ahhoz, hogy a fürdőbe bejusson az ember. A környéken van egy másik nagyobb fürdő is, aminek inkább a budapesti állatkert elefántházához hasonlító a kinézete - bocsánat a hozzáértőktől a hasonlatért. A környék erősen illatozik? vagy bűzlik? a szulfuros, kénes víztől. Belül a fürdőkamrákban a meleg vízen kívül hozzáértő masszőrök várják a felfrissülésre vágyókat. Módszereik többszáz éves hagyományra nyúlnak vissza, és állítólag meglehetősen hatékonyak. Legközelebb Tbilisziben járva mindenképpen kipróbálok egyet :-)


2012. márc. 13.

Nőnap 2. - grúz férfiak népviseletben

Mivel mind a kaukázusi rasszról, mind a grúz nőkről készült bejegyzés nagy olvasottságnak örvend, itt az idő, hogy további képeket tegyek közzé ezúttal a grúz férfiakról, sőt, kedveznék a népművészet kedvelőinek is.
A fekete sapka neve papahi, a népviselet része, máig horják a hegyekben a hideg télben.

2012. márc. 10.

Grúz táncosok Budapesten és Debrecenben


A Repülő Grúzok névvel titulált Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház közép-európai turnéja alkalmából Magyarországra érkezik tavasszal.
Előadások:
- 2012. április 20. 19 óra - MOM Kulturális Központ
- 2012. április 21. 19 óra - Debrecen, Kölcsey Központ
- 2012. április 22. 19 óra - MOM Kulturális Központ

A grúz tánckultúráról korábban már itt és itt írtam.
Részlet az előadásból :

2012. márc. 8.

Nőnap - grúz nők

Tamar királynő, máig az egyik legtiszteltebb nő és urakodó Grúziában
Szent Nino
Meri Shervashidze modell
Lia Eliava színésznő















A képek forrásai: táncoló lánytáncoló nőkportré2pezsgővelrégi divatMeriLia Eliava
További irodalom: 18. századi grúz női divathíres grúz nők

2012. márc. 3.

Grúzia Magyarországon 12. - Labdarúgás


Jelenleg legalább 4 grúz focista játszik Magyarországon a Győr, Pápa és Pécs csapatában, de megfordultak már Szigetszentmiklóson is és... A kaukázusi jelenlét nem csak azoknak okozott feltűnést, akik az előző havi grúzszámlálás című bejegyzésemet olvasták. 
(ebből a 2010-es cikkből) A Győri ETO FC-nél – elsősorban az elnöki tanácsadónak köszönhetően – az utóbbi egy-két évben megerősödött a grúz vonal. Tréfás kedvű győri szurkolók el is keresztelték a kedvenc csapatukat ETOidzének. Korábban az első csapatban Győrben játszott David Odikadze, napjainkban pedig Rati Aleksidze, Georgi Ganugrava, Daviti Lortkiphanidze, Giorgi Bakhtadze és Teimuraz Shara- shenidze alkotja a grúz vonalat. Ráadásul tavalyelőtt az UEFA-kupa selejtezőjében a grúz Zestafoni volt a Győri ETO ellenfele.