Ki ugrik itt? Tbiliszi képek



Sergo Paradjanov, Tbilisi-born  film director of Armenian origin, considered one of the greatest filmmakers in the twentieth century. A versatile artist and dissident, imprisoned for many years by the authorities for his views and artistic independence.
Beugrik, hogy megismertesse szeretett szülővárosát.

 

The Georgian National Ballet performs the famous Parikaoba Dance with swords
in front of Metekhi Church in the old part of Tbilisi.

  Rukhkyan Ruben © képei

Pohárköszöntő - toast

© Ruben Rukhkyan

„Mikor Isten felosztotta a földet a különböző nemzetek között, mindenki - a grúzokat kivéve - azért versengett, hogy a legjobb részt kapja. A grúzok azonban csak borozgattak. Végül, mikor már az egész föld ki lett osztva, ők is odaálltak az Úr elé. "Már elkéstetek, mikor a földet osztottam ti bort ittatok ahelyett, hogy beálltatok volna a sorba!" Erre a grúzok: "Urunk, hiszen a Te egészségedre emeltük a poharunkat!" Nem volt mit tenni, Isten nekik adta azt a részt, amelyet magának tartogatott, mind közül a legszebbet - Grúziát.”

Grúziában a bortermesztés 5000 éve kezdődött, a kereszténységet mint államvallást pedig 337-ben vették fel, harmadikként az egész világon.

„Kiedy Pan Bóg rozdawał ziemię między narody, wszyscy z wyjątkiem Gruzinów walczyli o jak najlepszy kawałek dla siebie. Ci zaś ucztowali. Kiedy cała ziemia została już podzielona, przyszli do stwórcy upomnieć się o swoje. Słuchajcie - rzekł Pan - kiedy dzieliłem ziemię, wy bawiliście się pijąc wino zamiast o nią walczyć. Na co Gruzin - Panie Boże, ale piliśmy za twoje zdrowie. Cóż było robić. Oddał im Pan najpiękniejszy skrawek, który zachował sobie na starość - Gruzję.”

Tbiliszi, városnézés Rubennel

A következő képek jogtulajdonosa Rukhkyan Ruben ©. Kapcsolafelvétel rajtam keresztül.
The owner of these photos is Ruben Rukhkyan ©. In case of interest the contact may be provided.

Nekem nem, nekik igen (a vízumról)

Nekünk egyszerű eljutnunk Grúziába, mármint ami az országba való belépést illeti. Bemutatom az útlevelemet a határon, kapok egy pecsétet és 90 napig legálisan tartózkodhatok az országban. Ha tovább szeretnék maradni, akkor vízumért folyamodom vagy újra átlépem a határt (aztán visszalépek), megkapom a pecsétemet és elkezdődik a következő 90 nap.

Ezzel szemben egy grúznak már a határ átlépése is nehézkes. Vízum kell ide meg oda, kivéve Ukrajnát, Törökországot és még néhány országot. Ha valaki az EU-ról merne álmodni, konkrétabban a beutazásról, az már kész tortúra, melyet néhány hónapos előkészület előz meg.

Tegyük föl, hogy valaki látogatóba készül egy ismerőséhez. Első lépésben az ismerős bemegy a Bevándorlási Hivatalba meghívólevelet szerezni (adóigazolással, jövedelemigazolással, egy hónapnál nem régebbi tulajdonlappal, ha a saját házában szeretné fogadni a külföldit stb.). Ezt el kell juttatni Grúziába (tapasztalatom szerint kb. három hetet utazik a levél), aztán már „csak” jegyet kell venni, biztosítást kötni, fényképeket csináltatni, igazolást szerezni a főnöktől, befizetni az illetéket, kitölteni a dokumentumokat és máris… be lehet adni a vízumkérelmet a Lett Konzulátuson (!). Eltelik újabb néhány hét és szerencsés esetben át lehet venni a vízumot. S ekkor még a határon visszafordíthatnak. Megérkezett a grúz vendég? Csodás, csak ne felejtsen el három napon belül bejelentkezni a Bevándorlási Hivatalban.
Ez a magyar eljárásrend, a lengyel nem sokban különbözik ettől, csak ott még az én krakkói tartózkodásomat is elkezdték vizsgálni, mielőtt bármit is kiadtak volna.

Aki nem hiszi, járjon utána: http://www.bevandorlas.hu/ugyintezes_eljarasrend.php?id=48

Grúzia Magyarországon 2. - The Georgian bread

Budapesten a Mester és a Páva utca sarkától nem messze van egy pékség, ahol grúz kenyérhez lehet hozzájutni. Grúziában többféle kenyér kapható, van, amelyik hasonlít a mieinkhez, van, amelyik kevésbé. Amelyikről most írok, az az utóbbi csoportba tartozik.  Shotinak hívják, kemence falán sütik (erről a kemencéről lett elnevezve a pesti bolt, a Tonne). Tbilisziben először a kenyér alakját csodáltam meg, amely lapos és széles, formáját tekintve a boxolók bajnoki övéhez vagy egy kiterített karórához hasonlít. A grúzok törnek belőle, majd tésztájának puhaságát kihasználva „felnyitják”, s így két része lesz, amit belül megkenhetnek, mint ahogyan mi a zsömléből szendvicset készítünk. Még néhány nap múlva is finom.

Néhány magyar nyelvű írás erről a grúz kenyérről (és a budapesti pékségről):

sok képpel: http://varosban.blog.hu/2010/08/30/latvanypek

http://malackaraj.blog.hu/2011/02/09/hol_vegyek_jo_kenyeret

http://www.life.hu/szorakozz/programok/20110215-zsomle-kenyere-sutemeny-a-legjobb-peksegek-budapesten.html

Georgia is one of the ancient cradles of growing wheat crops. We can say that in Georgia and (though of course not only there) bread is the most important food product. For centuries it also acquired religious significance. One can hardly find folk tale, where bread is not mentioned with special respect. Well enough to say that the bread and wine symbolize flesh and blood of Savior.

Georgian bread has several variaties - Shoti, Lavashi, Meskhuri, Dedas Puri. Nowadays in Georgia, almost at every corner of the street you may find bakery, because Georgian bread among the other varieties is still the most popular in the country. Shoti and other varieties are baked in a very hot oven made of stone. "Stone" method of baking bread is more efficient and require less energy. The quality of flour has a vital significance. It is important how the grains are processed and how is protected their storage standards.  Bread baked in the oven is distinguished with special taste and also differs with the shape as well. Shoti has a boat form, Dedas Puri (that means "Mother's Bread") has prolonged, tight shape, Lavash is round and flat and Meskhuri looks like lavash but has a hole in the middle. Georgians eat bread with salty Georgian cheese, tomato and cucumber salad and green grocery. It is also very delicious with roasted meat.

Kéthetes országnéző program

Egy lengyel kirándulásra készült Grúziába. Kivett két hét szabadságot, abban bízva, hogy ez idő alatt nagyjából be tudja járni az országot és látni fogja legalább a „kötelezőket”. A két hét elteltével csalódottan és bosszúsan érkezett vissza. Olyan vendégszerető grúzokkal találkozott már az első nap, akik egész nap etették-itatták reggeltől kezdve, nem volt illő otthagyni őket. Így ment ez két héten keresztül, a lakásból ki sem lépett.

Igazából velem is ez a helyzet, bár a lakáson túljutottam az ottléteim alatt. Rendkívüli távolságokat nem tettem meg, viszont találkoztam végtelenül vendégszerető grúzokkal.

Polak przygotowywał się do podróży do Gruzji. Odbierał 2 tygodnia urlopu mając nadzieję, że podczas tego będzie miał okazję odwiedzać co najmniej „obowiązkowe” zabytki. Po upływu 2 tygodni przyjechał roczarowany i zły. Już w pierwy dzień pobytu spotkał się z takimi gościnnymi Gruzinami, którzy przez cały dzień częstowali jedzeniem i piciem. Nie wypadło mu zostawić ich. To powtarzało się przez 2 tygodnia, on nawet nie wychodził z mieszkania.

Szczerze mówiąc moja situacja jest podobna, chcociaż udało mi się opuścić z mieszkania. Nie zdązyłam opanować ekstremalne odleglości, ale spotkałam się z niezwykle gościnnymi Gruzinami.