2011. máj. 28.

A főváros éjszaka


A legtöbb nemzetközi járat hajnal előtt landol Tbilisziben, s indulási időpontjuk alatt is sötét van még a városban. A felülről érkező látogató sokáig várja az éjszakai fényeket, de ahogy említettem, azok csak az utolsó percekben tűnnek fel. Mikor a gép már a kifutón gurul, messziről egy impozáns, nagyon fényes épület látható. Várjuk, hogy mikor állunk meg előtte. De nem, egy fekete, kezdetben nehezen meghatározható pont felé tartunk, elhagyjuk a fényben úszó építményt. Mint később megtudtam, a vasútállomás van ennyire kivilágítva (kár, hogy alig járnak vonatok, busz pedig éjszaka egyáltalán nem indul a város felé). Marad a taxi vagy az egész családdal kiérkező grúz ismerősök autója. Davit mondta, hogy amikor hazarepül, akkor legtöbbször nem csak a családja, hanem a barátai és a szomszédok is kimennek érte a repülőtérre.
A fővárosba vezető út hasonlít a Ferihegyről Budapest felé tartó úthoz, legalább is az elején, később a helyi építészet miatt más benyomások fogadják az embert.
Tbiliszibe érve sok kivilágított szökőkút látható (egyesek az államfőt a szökőkutak elnökének is nevezik), a Mtkvari folyó bal oldalán az erőd, jobbra pedig az elnöki palota van kivilágítva. Fényt kapnak az egyes szobrok, exkluzív hotelek, templomok és a hidak is. Annak ellenére, hogy a belvároshoz tartozik az úti célunk, a taxi egy alig néhány lámpával megvilágított utcába fordul be. A kapu túloldalán zseblámpával vagy telefonokkal kell világítanunk. Átlépünk egy alvó kutyán és két macskán, fel az első emeletre a falépcsőkön, még néhány lépés és egy erkélyes, magas mennyezetű lakásban találom magam. Úgy érzem, hogy ha a belvárosban egy másik utcában tett volna ki a sofőr, akkor is hasonló látvány fogadna.

Ez a főváros a csütörtök éjszaka borzalmas eseményeknek volt tanúja, melynek kimenetele az eddigi információk szerint hat halott és több száz eltűnt, bilincsbe vert és megvert tűntető, az elnök lemondását követelő demonstráció résztvevői.

A képek forrásai itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése